Berlini út

2013.

Berlin 2013

Iskolánk 9.e osztályának nyelvi előkészítős németesei 2013. szeptember 5-11-ig egy fantasztikus hetet töltöttünk Berlinben, Veérné Bokor Judit némettanárnő és Henn Ildikó osztályfőnök kíséretében. Németország fővárosával és a német történelemmel, kultúrával az ismerkedést már a nyelvi előkészítő évben megkezdtük, tanórákon, mozilátogatással, filmekkel, így, miután egy végtelennek tűnő, hosszú vonatút után megérkeztünk Berlinbe, a főpályaudvarra, a város nem is tűnt olyan idegennek.

Berlin 2013

Szállásunk a főpályaudvarról pár percre volt gyalogosan, egy ifjúsági szálláson, tiszta, kényelmes, három ágyas szobákban, amihez bőséges reggeli is járt. Miután az út fáradalmait kipihentünk, következtek a további fáradalmak, minden reggel korán felkerekedtünk, és késő estig, volt, hogy éjszakáig jártuk a várost. Az itt töltött hat nap alatt megnéztük szinte minden nevezetességet, amiről korábban tanultunk, a Reichstagtól a Pergamonmúzeumon át a fiúk nagy kedvencéig, az Olympiastadionig, kiruccantunk Potsdamba, és barátkoztunk II. Frigyessel, többet tanultunk a náci Németország történelméről (Holocaust-Mahnmal, Topografie des Terrors, Olympiastadion) és a kettéosztott városról (Mauermahnmal, DDR- Museum, Mauermuseum), mint bármely történelemórán, megismerkedtünk a német konyha remekével, a Currywursttal, és a török konyha remekével, a Döner Kebabbal, megcsodáltuk a város sokszínűségét, vágyakoztunk, de nem vásároltunk Európa legnagyobb áruházában, a KaDeWe-ben, és természetesen mindeközben a legváltozatosabb módon gyakoroltuk a német nyelvet..

Hogy az út sikeres volt-e, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy mikor felszálltunk a hazafelé tartó vonatra, eldöntöttük, hogy mindenképp visszatérünk. Köszönjük mindazoknak, akik az utat lehetővé tették, a támogatást, és a rengeteg munkát.

– a 9.e 15 németese

MaYoR - 2002-2022 © GPL 4850