Ugye, mivel A-s vagyok, ezért már 7. óta ide járok, de hogy őszinte legyek, hetedikben pont nem érdekelt a fizika, csak az volt a cél, hogy valahogy jó jegyet szerezzek. Aztán Ábrám tanár úr olyan lelkesen és kitartóan reklámozta a Jedlik versenyt, hogy 8.-ban már befizettem egy Jedlik füzetre, és hát azt hiszem ott kezdődött el minden. (Persze utána még sokáig hallgattam a tanár úrtól, hogy hiányzik az az egy év Janikám!)

Az biztos, hogy egy versenyen elért jó helyezés mindig nagyot tud dobni a lelkesedésemen. A fő motiváció viszont onnan jön, hogy az a szerencse/szerencsétlenség ért engem, hogy ha hallok egy új jelenségről vagy fogalomról, nagyon izgatott tudok lenni – már kizárólag tudományos módon – és mindenképpen meg akarom fejteni.

Természetesen van, de hogy kicsoda, azt fedje most szürke homály.

Minden verseny ad valamit az embernek (legalábbis a legtöbb), viszont ha választanom kéne, azt mondanám, hogy a Mikola verseny az, ami legjobban a szívemhez nőtt. Egyrészt a kellemes feladatai miatt, – ezt nem tudom kifejteni, egy feladat mindig kelt valamilyen érzetet az emberben – másrészt pedig Pécs miatt, ami a döntő helyszíne lett tavaly. Persze a Marci bácsival – aki a verseny alapítója – való beszélgetések és a rendszerváltás előtti, olykor pajzán töltetű történetei is sokat dobnak a verseny hangulatán.

Tudom, hogy ez most nem igazán tartozik ide, de a verseny, amit a legtöbbször felemlegetünk, az a 2006-os Járdányi Biciniumverseny, amin Orbán Zsófival együtt szerepeltünk.

Időgépben egyelőre nem gondolkodom, viszont van rengeteg ötletem, amiket feljegyzek egy füzetbe, úgyhogy nem kell félni.

Körbenéztem és láttam, hogy a többiek nagyon ujjongnak és én meg valami olyasmit akartam mondani, hogy „srácok, igazán nem akarlak lelombozni titeket, de itt biztos, hogy valami félreértés történt”.

Mivel a versenyen nem feltétlenül van mindenre ideje az embernek, ezért alkalmaznom kellett bizonyos Takátsy praktikákat®, amikről őszintén szólva nem hittem volna, hogy ilyen sikeresek lesznek.

Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy így örültek nekem!!! – bár ezt igazából bárki mondhatja. Dávidnak üzenném: majd megint elkérném a töri jegyzeteket, és még valakinek azt, hogy még nem adtam fel (ez most nagyon drámaian hangzik, de ha nem érti meg az a személy, akkor ez elég pss lesz).